A forgalom lebonyolításával kapcsolatban állók mindennapi munkáját érintő rendelkezéseket tartalmaz a a transzeurópai hagyományos vasúti rendszer üzemeltetési és forgalomirányítási alrendszerével kapcsolatos kölcsönös átjárhatóságára vonatkozó műszaki előírásokról szóló 18/2010 KHEM rendelet. Bár lapunk megjelenésekor már hatályba lépett, rendelkezéseit azonban csak 2010. szeptember 1-jétől kell alkalmazni. A rendelet 2009/107/EK bizottsági határozatnak való megfelelést szolgálja.
Az európai vasúti infrastruktúrák elrendezésében és koncepciójában meglévő különbségeket, amelyek legalább részben felelősek a szabályok és az eljárások között meglévő különbségekért, gyakran csak jelentős anyagi befektetés árán lehet leküzdeni, ebből kifolyólag ez az ÁME nem egységesíti a hagyományos vasúti üzemeltetésre és forgalomirányításra vonatkozó európai szabályzatot. A TEN rendszerben való használatra szánt új strukturális alrendszerek összehangolt működését lehetővé tevő – különösen az új vonatbefolyásoló és jelzőrendszerekhez közvetlenül kapcsolódó – szabályoknak, és eljárásoknak azonban azonosaknak kell lenniük azonos helyzetek előfordulása esetén.
Az ÁME előírásai jogszabályi szintre emelnek több olyan korábban vasúttársasági utasításban meglevő rendelkezést, amelyek a vasúti közlekedés biztonságával közvetlenül kapcsolatosak. Ezek közé tartozik a járműazonosítás, a vonatfékezés, a vonatösszeállítás, a teherkocsik berakodása, a vonat indulásra kész állapotának biztosítása, a vonat láthatósága és hallhatósága, a vonat elindulása, a forgalomirányítás.
Külön alpontban szerepelnek a jelzések láthatóságára és az éberségi berendezésre, a biztonsággal kapcsolatos kommunikációra vonatkozó előírások.
Részletesen szabályozza a rendelet a mozdonyvezetők számára összeállítandó dokumentációt, amelybe beletartozik az eddig nem létező íštvonalkönyv is, amelyet a vasúti társaság által kiválasztott tagállam egyik nyelvén, vagy a vasúti pályahálózat-működtető által használt munkanyelven kell elkészíteni. Formátumának azonosnak kell lennie az egyes vasúti társaságok vonatai által használt összes infrastruktúra esetében; a vasúti társaság felelős azért, hogy a vasúti pályahálózat-működtető(k) által szolgáltatott információk felhasználásával készítse el az íštvonalkönyvet. Tartalmára nézve az íštvonalkönyv a jelenlegi Menetrendi Segédkönyvnél bővebb és áttekinthetőbb formában kell, hogy tartalmazza a pályára vonatkozó adatokat. Az általános üzemi jellemzőkön túl információt kell szolgáltatnia a lejtviszonyokról, valamit tartalmaznia kell a vonal grafikus megjelenítését is. Elkészítéséhez a vasúti pályahálózat-működtető biztonságirányítási rendszerének tartalmaznia kell egy érvényesítési eljárást annak biztosítása érdekében, hogy a vasúti társaság(ok) részére átadott dokumentáció teljes és pontos legyen.
A rendelet tartalmazza még a vasúti társaságok mozdonyvezetőkön kívüli személyzete számára összeállítandó dokumentációkat, a vasúti pályahálózat-működtetők vonatközlekedést engedélyező személyzete számára készítendő dokumentációt, az üzemzavar esetén követendő eljárásokat, a vészhelyzet kezelésére szolgáló előírásokat, részletesen leírja az ERTMS üzemeltetési szabályokat.
Kimerítő szabályokat tartalmaz a vasúti közlekedés lebonyolításában részes munkavállalók szakmai képesítéseiről, az alkalmazás egészségvédelmi és biztonsági feltételeiről.
Forrás: Magyar Közlekedés